A médiákban éveken át ragozott érvek hangoztatják, hogy ha valakit négyszer elítélnek, akkor csak ő lehet a bűnös. Ha mögé nézünk az állításoknak, akkor Krisztián esetében csak véleményekre hivatkoztak és nem tényekre. Nincsenek zárt logikai láncok. Amit következtetésnek neveznek az annak megcsúfolása. Hasonlóan, ahogyan ma a világban szokássá vált, az egyik hírcsatorna a másikra hivatkozva gondolkodás nélkül átveszi a véleményformáló „híranyagot”. Máris megvan egy hihető vádpont, amit aztán tovább szajkózzák az eljárás során.

Számos bejegyzésben részleteztem az eljárás hibáit. Ezekre most nem térek ki. Inkább nézzük közelebbről röviden a tényeket!

• 2014-ben „1.sz.”Ügyészség részletes indoklással megszüntette a Krisztián elleni büntető eljárást és nyomozást.
• Renner Erika védője néhány napon belül prezentált egy magát közeli rokonunkként bemutatkozó „2.sz. Tanú”-t, aki azt állította, hogy ő minden rosszat tud Krisztiánról és az egész családjáról. Erre  az „1.sz.” Ügyészség felettes szerve a „2.sz.” Ügyészség minden kihallgatás nélkül igaznak tekintette a bejelentést, és elrendelte a nyomozás folytatását. A 2.sz. Tanú később eskü alatt állította, hogy egyáltalán nem rokonunk, csak ismeretlenül is rosszat akart Krisztiánnak. (Hazugsága Magyarország igazságügyi szervei számára jogszerű cselekmény, kü-lönben rágalmazásért és hamis tanuzásért elítélték volna.)
• 2016-ban elmarasztaló ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék. (Vehetnénk a hatalom fitogtatásának is, hogy gyakorlatilag meg sem hallgatták dr.Bánáti védőbeszédét, mert rögtön kimondták az ítéletet.)
• A védelem az eljárás és az ítélet ellen benyújtott fellebbezést. Az ügyészség és a fellebbviteli bíróság vélhetően nem tartotta teljesen megalapozatlannak, mert nem utasították vissza.
• 2017-ben a fellebbviteli bíróság tovább halmozta a korábbi eljárási és ítélkezési hibákat, majd újabb elmarasztaló ítéletet hozott.
• Újabb fellebbezést nyújtott be a védelem. A fellebbviteli fórum, - most a Kúria-, vélhetően ismét megalapozottnak tartotta, és ezért nem utasította vissza. Sőt, határozatot hozott a másodfokú eljárás és ítélet megsemmisítéséről és új másodfokú eljárásra utasította a bíróságot. Még egy olyan kitétellel is fűszerezte határozatát, hogy „így nem lehet valakit elítélni”.
• A megismételt másodfokú eljárás egyes részletei paródiába illőek voltak. A terhelő tanúk egymásnak ellentmondtak. Kiderültek a hatóság részéről elkövetett súlyosnak értékelhető befolyásolások, illetve alapvető mulasztások, amelyek miatt már az első napon más irányba, nem az igazi elkövető és megbízó felé terelték a nyomozást. Nehezen hihető, hogy a bírói tanács ezekből semmit sem vett észre, és ezért nem kezdeményezett pótnyomozást. Sőt, tovább szajkózta a médiákban felturbózott kerettörténetet. (Számos bejegyzésemben részleteztem az ezekkel kapcsolatos tarthatatlan „savas-lúgos”- és „kutya”-meséket, bizonyítékok visszatartását, hamis gyanúsítások tömkelegét, az 1.sz. Koronatanú önellentmondásait, a fizikai törvé-nyekkel ellentétes állításait, vagy a másodperc töredéke alatti kábultan megfigyelt apró részletek hiteltelenségét,  stb.)
• Az újabb elmarasztaló ítéletet a védelem harmadszor is megfellebbezte. Most már vagy 50 pontra bővült a sérelmesnek tartott lépések és hibás következtetések száma. A korábbiakban „gyorsreagálásúnak” mutatkozó Ügyészség most lebénult, és hosszan kivárt. Mire átküldte a Kúriának a fellebbezést, már alig maradt egy hónap, hogy reagáljon. De ő is kivárt, és olyan időpontra tűzte ki a tárgyalást, amikor más törvényi helyre hivatkozva minden érdemi elolvasás nélkül elutasította a fellebbezést. 
• A védelem panasszal élt az Alkotmánybíróságnál. Szakszerűen kifejtette, hogy az eljárás során az igazságszolgáltatás szervei súlyosan megsértették Krisztián védekezéséhez fűződő alkotmá-nyos jogát. (Fontos megemlíteni, hogy a bulvár-kommunikációval ellentétben nem a Kúria ítéletét fellebbezte meg, hanem az egész eljárás alkotmánysértő voltát.) Pusztán ez a tény kiváltotta a magyar „Black Lives Matter” haragját, és „télirózsás” utcai masírozásba kezdtek, hogy előjelezzék az Alkotmánybíróság számára egy számukra eleve kedvezőtlen döntés várható tömegmegnyilvánulását.
• Az Alkotmánybíróság az iratok alapján megállapította Krisztián alkotmányos jogának megsértését és határozott arról, hogy a benyújtott utolsó fellebbezés alapján a másodfokú eljárást „korlátozás nélkül felül kell vizsgálni”.
• A pandémia leteltével határozatot hozott a Kúria, hogy szerinte nem történt jogsértés, és ezért nem fogja felülvizsgálni Krisztián törvényes időben és módon benyújtott fellebbezését.

Eddig tart a történet összefoglalása. - Ezt értékelték a médiumokban hatalmas sikernek, a sértett kitüntetést érdemlő kitartásának és az igazság végső győzelmének. Legközelebbi felvonulásukkor vihetik a  transzpaerensüket: Lies Matter.

Szereptévesztés és trükközés

A Kúria határozatából kiolvasható, hogy nem tekinti az Alkotmány-bíróságot az Alaptörvény értelmezésére jogosult szervezetnek. Csupán egy laikus érvelésű jogmagyarázót lát a grémiumban, aki nem ismeri a jogszabályokat. Mert ugye a halandó ember azt gondolná, hogy a jogszabályt egyértelműen lehet értelmezni. Állítólag erre van kitalálva a Jogegységi Tanács, amely egymástól eltérő döntések esetén hivatott „elgereblyézni” a göröngyös különbségeket. Ne hogy azt higgyék az állampolgárok, hogy egyszerre lehet valami igaz is meg hamis. Viszont ez az intézmény éppen a Kúria alá tartozik, amely most másként látott, mint saját maga három évvel ezelőtt. Azóta - saját halogatása miatt sem vizsgálták meg az általa előrt megismételt másodfokú eljárás hibáit. Ment a fellebbezés a kukába, Krisztián meg a börtönbe..

Némely minta-országban az Alkotmánybíróság joga és feladata az Alaptörvény megsértésének felismerése, a törvénysértő cselekmények és állapotok megszüntetésének kezdeményezése. Ha tehát az AB egyszer kimondja egy eljárásról, hogy az Alaptörvény-ellenes, és mit kell tenni annak orvoslására, akkor kutya kötelessége az illetékes szervnek azt teljesítenie - gondolnánk. Óvodás szindrómának tűnik, ha ekkor a kötelezett azt skandálja, hogy nem teszi meg, mert szerinte az ügyben illetékessel szemben akkor is neki van igaza.

Ez az állapot egy rendszer meghasonlásának kézzel fogható jele. Ami az anarchia és az önbíráskodás táptalaja. A diktatúra is ott kezdődik, ahol már az igazságszolgáltatás szervei is nyiltan megszegik a törvényt.

Megállíthatatlanul terjed a mentális pandémia

Egy vírus, ami ellen nincs oltóanyag, vagy nem teszik elérhetővé, az akadály nélkül terjed, ahova csak elviszik. A hazugságokra és álhírekre épülő tömegtájékoztatás naponta megtermi a gyümölcsét. Előbb utóbb rátelepedik a közgondolkodásra. Valóságnak tartanak mindent, ami a médiákban elhangzik. Különösen, ha minden csatornán ugyanaz jön. Idővel megjelenik ez a mentalitás a hatalomgyakorlásban is. Befolyásolt, hamis, vagy torzított információk tömkelege alapján ma ezek, holnap mások válnak céltáblává. Világméretekben tapasztalható, hogy hatalmi érdekeket kezd kiszolgálni a függetlennek hitt igazságszolgáltatás rendszere. Már nem a szakmai és logikai szabályok vezérlik a döntés-hozatalt, hanem a nyers hatalmi érdekek.

Kormányunk is tehetetlen sírásra fakad független állampolgárok és civil szervezetek segédletével összehozott nemzetek feletti fórumokra benyúj-tott vádiratok láttán. Tehetetlenül kapálódzik a kettős mércével dolgozó nemzetközi ítélőszékekkel szemben. – De kérdezem, miért ez a nagy sértettség, mikor ugyanazt teszik a támadók, mint a hazai igazság-szolgáltató szervek Krisztiánnal szemben? Kettős mérce; hamis állítások és érvelések; álhírek; és törvénybe ütköző befolyásolások. - Mi van ebben kivetnivaló, ha jól működik? Egy a lényeg, mindenki vezény-szóra masírozzon.

Mára múzeumba vagy útalapba kerültek a kőtáblák

Az ókori nagy civilizációk tudták, a meghasonlás a legnagyobb veszély egy birodalom számára. Mert az előbb-utóbb a rendszer pusztulásához, önfelszámolásához vezet. Diabolosz néven meg is személyesítették ennek a gonosz szétszórásnak és belső féregként rágó ellenkezésnek szellemét. Nem szükséges idézni és elemezni napjaink világfolyamatait, amelyek ennek a mentalitásnak tiszta megjelenései. A rend és az igaz-ság őrei ma már a gyűlölködők és rendbontók lábait csókolgatják félelmükben. Ez egy jól megfigyelhető globális skizofrénia és demencia jele, amely felemészt, mint az erdőben a korhadás a fatörzseket.

Közel négyezer éve készült Hammurabi ma is meglevő kőbe vésett tör-vénye. Majd két évszázaddal később Mózes is hasonló célú törvénytáb-lát készített. Mindketten az égből, Istentől származtatták a szabályokat, amely betartásával népük fennmaradhat. A szabályok egyszerűek, érthe-tőek voltak, mint: „Ne legyenek neked idegen isteneid”, vagy „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot.”

Nos, hosszú évezredeknek kellett eltelnie, mire felszabadította magát az ember ettől a tükörtől, és intézményesen relativizálta az igazságot. Mire bátran kimondhatta, hogy nincs teremtő Isten, aki esetleg a végén szá-mon kéri rajta a sok aljasságot. Mára általánosan beetették, hogy a leg-főbb társadalmi érték nem az összetartozás és együttműködés, hanem a piaci eredmény, és a bármi áron felhalmozott anyagi eszközök. A világ filantrópjai kérkednek, hogy kíméletlen rablásuk során nem lehetnek te-kintettel annak szociális kihatásaira. Kárpótlásul, szemfényvesztő módon kiosztanak harácsolt vagyonukból két százalékot karitatív célokra, és ezért ünnepeltetik magukat. (Ez a "Szégyen birodalma" amiről ír Ziegler.)

A totálissá váló önérdek érvényesítés során valóban megérkeztünk a „halál kultúrájának” világába, ahogyan II. János Pál pápa nevezte 1995-ben a kialakuló és intenzíven terjesztett világjelenséget. Egy antiszoli-dáris kultúrát akarnak ránk erőltetni a társadalmi hatékonyságot hirdető irányzatok. Legfőbb kulcsszavuk a hamisan értelmezett szabadság, ami nem más, mint a korlátlan önzés, a szabadosság, és az igazság relatívi-zálása. A tényekhez történő igazodás helyett a sérthetetlen vélemény magasztalása. Elhitetni az emberekkel, hogy az már igaz is, amit meg-fontolás nélkül spontán kimondanak.

Rövid számvetés a hazugságokról

Ha valakinek kezelése alatt műhiba történik, akkor felelősségre vonják az illetékes egészségügyi dolgozót. Ha egy buszsoffőr balesetet okoz, akkor felelősségre vonják. Ha viszont egy nyomozó, ügyész, vagy bíró követ el súlyos szakmai hibát, aminek büntetőjogi következménye mást, akár ártatlant érint, akkor nem kérik rajta számon. Megkapja tovább is a fizetését, később kiemelt nyugdíját. (Igaz, elvétve vannak olyan esetek, ahol  felmentettek korrupt nyomozókat, főrendőröket, ügyészeket vagy akár bírókat. Ha mélyére ásnánk, hamar kiderülne, hogy ezek a lépések is inkább az "erőviszonyokat" szándékoznak tudatosítani. Így aztán esete válogatja, hogy ugyanazt a cselekményt érzékeli vagy nem érzékeli az igazságszolgáltatás.)

Talán feltételezheti az Olvasó, hogy nem a saját kútfejemből veszem, amikor eljárási hibákról, jogsértő cselekményekről beszélek. Rendsze-resen konzultáltunk szakmai körökkel, akik konkrétan meg is fogalmazták az ordító szakmai hibákat. Többek között nem egy "zöldberuházásos", hanem egy 700 éves egyetem büntetőjogi tanszékvezetője véleményezte az iratanyagot és a fellebbezéseket. Elhűlt, amikor szembesült a számos jogsértő lépéssel. Máskor jogászhallgatók köréből jöttek visszajelzések, hogy visszatérő téma Krisztián ügyének alakulása. Volt, ahol külön szemináriumi előadásokat tartottak az eljárásról. Nem kívánok dicse-kedni, milyen szaktekintélyek kezében járt Krisztián anyaga. Egy biz-tos, ez az eljárás nem váltotta ki a szakma nagyraértékelését. Amire persze lehet hogy magasból tesznek, mint most az Alkotmánybíróságra.

Ma már nyugodtan leírhatja a Kúria valótlanul, hogy korábban érdemben elbírálták Krisztián utolsó fellebbezését, és ezért utasítja el az AB határo-zatát. Nem zavartatja magát, hogy a harmadfokú ítéletét éppen arra alapozta, hogy "törvény szerint nem vizsgálhatja" a beadványt. Ki kéri rajta számon ezt a hazugságot? Meg azt sem, hogy rendhagyó módon halogatták az ügyészséggel a fellebbezés tobábbítását és értékelését, hogy kifussanak az érdemi vizsgálhatóság határidejéből. Krisztián elbírá-lásra érvényes időben nyujtotta be a fellebbezést. Finoman szólva, az igazságszolgáltatás "aktatologatóinak" mulasztását verte le rajta a Kúria. Ez a hivatkozás a cinizmussal ér fel. Az ilyen összehangolt trükköt már Mansfeld Péter kévégeztetésénél megismerhettük.

Mivel gyakorlatilag nincs a megfellebbezett elsőfokú ítélettel együtt olyan ítélet, ami kiállta volna a felülvizsgálat próbáját, törvényesen egyetlen ítélet sem lehet szakmai értelemben jogerős. A bíróságok nem vállalták fel az igazság kiderítését és kimondását. Inkább kifogást kerestek, hogy miért nem kívánnak az üggyel foglalkozni. - De akkor mire veszik fel az emelt fizetésüket és a díjakat?

Alkotmányos rendetlenség

Eddig azt hittem, minden alap nélküliek Brüsszel alkotmányossági kérdései Magyarországgal szemben. Krisztián esete viszont jól hivatkozható példa, hogy nem csak az alkotmányos jogok sérülnek, de oda az állampolgárok jogbiztonsága!