A kép illusztráció.

Elöljáróban csak annyit: fiamat, Krisztiánt a bűntény idején több ember látta a munkahelyén, a Budai Irgalmasrendi Kórházban. Volt, aki szót is váltott vele. Mivel nem Szent Ferenc, egyszerre két helyen nem tud lenni. Itt be is kellene fejeződnie fiam számára a nyomozásnak, és a gyanúsításnak, de sajnos nem ez történt.

 Gombhoz a kabátot, gyanúsítotthoz a bizonyítékot

Húsba vágóan tapasztaltuk, hogyan dolgozik a magyar rendőrség. Nem az a fontos, hogy megkeresse az igazi tettest. Nem úgy megy, mint a filmekben, különböző lehetőségeket elemez, több szálon elindul, szűkíti a gyanúsítottak körét, és csak az idő előre haladtával mutat rá valakire, hogy ő a gyanúsított. Nálunk ezt egyszerűbben megoldják. Először ki kell választani, (vagy jelölni) a gyanúsítottat, és csak ekkor indul a nyomozás. Ez kis hazánkban azt jelenti, hogy a rendőrség minden energiával arra összpontosít, hogy összeszedjen, vagy kreáljon elegendő terhelő bizonyítékot. Amennyiben még a halvány gyanúja is felmerül, hogy valamerre felmentő bizonyítékot találhat, rögtön abbahagyja a kutakodást. Ami nem hozhat terhelő bizonyítékot, abba bele sem kezd. 

Nem az a fontos, hogy elkapják Renner Erika bántalmazóját, hanem, hogy Krisztiánt elítéljék

Krisztiánt azonnal felmentették volna, ha tisztességesen megvizsgálja a nyomozó hatóság, bizonyítható-e hogy a kérdéses időben a tetthelyen járt, vagy ez kizárt, mivel a munkahelyén tartózkodott. Krisztián azonnal jelezte, hogy dolgozott a bűntény ideje alatt. A kórházban volt, különböző épületeket járt be egy megrendelt stratégiai tervhez. Eközben több emberrel is találkozott. Mivel korán volt, ezek az emberek a műszaki személyzet munkatársai voltak (takarítók, liftkezelők, karbantartók). Itt álljunk meg egy szóra. Önök, ha rendőrök lennének, és el akarnák kapni az igazi tettest, mit tettek volna? Azonnal rohannak a kórházba, felveszik a kapcsolatot a vezetőséggel, és feltérképezik, hogy tényleg látta-e valaki a fiamat, nem? A III. kerületi nyomozók nem így tettek. A rendőrök ki-be jártak a kórházba, de csak házkutatást tartani, átvizsgálni Krisztián irodáját, felleltározni a papírficniket. Szemtanúkat felkutatni, aki esetleg alibit tud igazolni, hogy a figyelem más felé is terelődhetne? Esetleg még a forró nyomon elindulva korábban megtalálni azt a személyt, aki Erika ellopott mobilját adta-vette, míg Krisztián börtönben volt? Talán fontos információkat keresni és találni, ami az igazi tetteshez vezette volna őket? Nem.  

Szerintem inkább a kórházban kellett volna alaposan és szakszerűen alibit igazoló tanúkat keresni, vagy tárgyi bizonyítékot gyűjteni Krisztián ott tartózkodásáról. Látta-e valaki eltávozni vagy megérkezni a reggeli órákban? Szokatlan volt-e az öltözete, vagy a viselkedése a délelőtti találkozások során? Esetleg folyton elkalandozott az egy órával később tartott vezetői értekezleten? Ennek megvizsgálásához nem kell rendőrtiszti főiskolát végezni, csupán józanul gondolkodni. A lehetséges tárgyi bizonyítékok tekintetében szóba jöhetnek az ebben az időszakban keletkezett telekommunikációs, informatikai eszközök adatai, térfigyelő kamerák felvételei és még sok minden más. Legfontosabb természetesen az emberi tényező, az alibivel kapcsolatos tanúk megtalálása, vallomásaik felvétele. Hiszen emberi dolog, hogy az idő múlásával felejtünk (kivéve a „koronatanú" memóriáját, ami csak élesedett).

Nagyon hosszúra nyúlna a felvetett kérdések bemutatása egy blog-bejegyzésben. Nem domborodna ki az egyes esetek hátterében meghúzódó személyes felelősség. Ezért most csak a kórházban fellelhető, alibit igazolni tudó és igazoló tanúkkal foglalkozom. De ígéretem szerint a továbbiakban végig fogok menni az egész palettán. Megmutatom, hogy milyen, Krisztián kórházban tartózkodását igazoló informatikai adatok álltak rendelkezésre, hogyan felejtették el a térfigyelő kamerák felvételeit lefoglalni, milyen furcsa adatfeltörés volt az előző nap, amivel nem akart senki sem foglalkozni. Nem is beszélve olyan abszurditásról, hogy miközben állítólag rabolgatott, távolról irányította volna a számítógépét, hogy hamis alibit készítsen. Bemutatom majd, hogy milyen módon próbálták elbizonytalanítani az igazoló tanúkat, sőt megtéveszteni valótlan állítással magát Krisztiánt is (azt állítva neki a tanúkihallgatás után, hogy senki nem igazolt neki alibit). Összegezni fogom majd az alibik eltüntetésének közös jegyeit, amelyek rávilágítanak a hátsó szándékra: Krisztián legyen az egyetlen lehetséges gyanúsított, ergó - ő a tettes!

Hírzárlat – a kórház vezetése cserbenhagyja a fiamat – helyettük a takarítók, karbantartók, liftkezelők lépnek

 Sajnos úgy tűnik, hogy a kórház vezetése sem igyekezett segíteni a nyomozást, pedig amellett, hogy állampolgári kötelességük lett volna, emberileg is elvárható kideríteni, hogy látta-e valaki Krisztiánt a kérdéses időben.

Született egy spontán, elszigetelt kezdeményezés a gondnoksági osztályvezető részéről, akihez tartoztak a kórház technikai dolgozói (takarítók, liftkezelők, karbantartók, stb.). Szerkesztettek egy kérdőívet arról, hogy 2013. március 12-én reggel ki hol tartózkodott, mivel foglalkozott, és melyik vezetőt látta vagy beszélt-e vele? Kitöltötte vagy harminc dolgozó, majd átadták a legfelsőbb vezetőknek.

Teltek az órák, napok, múltak a hetek, és senki sem értékelte ki, hogy van-e a kérdőíveken értékelhető adat a fiamra, a főigazgatóra vonatkozóan.

Joggal merül fel a kérdés, miért csak a technikai dolgozók, és miért nem az egész kórház munkatársai körében végeztek tanúkutatást? Eleve kizárt volt, hogy az éjszakások, vagy más ügyeletet ellátó orvosok nem találkozhattak a főigazgatóval, aki aznap kora reggel ment be dolgozni? Érdekes, hogy a tanúvallomásokból kitűnik, hírzárlat is volt a kórházban, hogy a dolgozók a főigazgató hirtelen eltűnéséről ne is beszéljenek egymás között

Természetesen válasz nélkül maradt az a kérdés is, hogy ha már többször is bejárkált a nyomozó hatóság a kórházba, akkor miért nem kereste meg hivatalosan a kórház vezetését, az esetleges alibivel kapcsolatban? Különösen abból a célból, hogy Krisztián vallomását leellenőrizhessék.

Alkotmányunk olyan szépen ígéri, hogy mindenkit megillet a tisztességes eljárás. Nos, szerintem ebbe pont az ilyen lépés tartozna. A letartóztatásban levő gyanúsított nem tud utánajárni, a jogi képviselő nem nyomozhat. Tehát a hatóság kötelezettsége a mentő körülmények kiderítése is.

 Kegyetlen nyomás az alibit igazoló tanúkon

Négy héttel később, egyik délelőtt idézést kapott 21 dolgozó kihallgatásra. Másnap reggel egyszerre beszállították mind a harminc dolgozót a III. ker. kapitányságra. Fiam védőjét elfelejtették a törvényes határidőben – 24 órával előtte értesíteni, csak előző nap este 20:30-kor küldték el a faxot. Reggel, mikor beért az irodájába, akkor látta az irományt. Rohant a kihallgatásra, de akkor már csak egy ember maradt hátra, mindenki mással végeztek. Így nem tudta feltenni kérdéseit. 

A jegyzőkönyvek szerint hihetetlen nyomás nehezedett a tanúkra. Emlékeznek, hogy a koronatanú önmagának folyamatosan ellentmondó vallomásait segítőkészen igyekeztek konszolidálni. Itt az alibit igazoló tanúkat hazugságvizsgálóval fenyegettek, volt, hogy azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a tanú nem is ismeri a fiamat. Nyolcan még ennek ellenére is kiálltak amellett, hogy találkoztak a fiammal.

 Dr. Bene Krisztián és a szemtanúk találkozásai – 2013-03-12-én

1. „Tehát éppen a liftajtó előtt álltam, amikor a folyosón jött az igazgató úr, mosolygott és sietett, kedvesen, mosolyogva köszönt nekem…olyan 7 vagy 8 óra magasságában lehetett ez..… 7-8 óra magasságában lehetett, de inkább 8 óra körül”.

2. „Többszöri kérdésre elmondom, hogy biztos, hogy a munka elvégzése előtt találkoztam Bene úrral”

3. „visszamentem a helyemre, ám ekkor már az irodájában volt Krisztián. Ez kb. már olyan 08:45 óra körüli időpontban volt.”

4. „A kórház területén belül, az alagsorban, a női WC-nél cseréltünk vizet éppen a társammal, amikor találkoztunk. … Ez olyan 9 és fél tíz között volt.”

5. „Kb. fél 10-10 óra között láthattam az alagsorban, amikor a mellékhelyiségeket takarítottam.”

6. „Igen találkoztam. Az Árpád Fejedelem út 7. szám alatt levő épület alagsorában, ahol fürdők vannak. Körülbelül 9:30 és 10 óra közötti időben találkoztam vele.”

7. „… olyan 10 óra körül láthattam Dr. Bene Krisztiánt, a 33. épület I. emeleti folyosóján.”

8. „Én úgy találkoztam, hogy az épületből kifelé ment, tehát kiment a kapun.”

 A bíróság szerint bűntényt 7:45-től 8:30-ig követték el. Az első három tanú által igazolt időpontok egyértelműen azt bizonyítják, hogy nem a fiam követte el a bűntényt. Ezen felül a többiek vallomásai szerint is komoly kételyek merülnek fel, hogy ilyen rövid idő alatt, kikerülve a térfigyelő kamerákat el lehetett volna jutni a fiam munkahelyére, át lehetett volna öltözni, eltüntetni a nyomokat, értékesíteni az ellopott tárgyakat (amelyek közül a mobiltelefont később megtalálták), és mindezt észrevétlenül, a futástól és a kapkodástól sem kipirulva feltűnni a kollégák előtt.  

Akkor miért nem vették figyelembe ezeknek a tanúknak a vallomását? Jogos a kérdés.

A válasz egyszerű. Mindegyik tanú vagy téved, vagy nem szavahihető.

A tanúk szavahihetősége – kettős mérce

 Ízlelgessék: A tanúk tévednek, vagy nem szavahihetőek. Elvégre csak egyszerű emberek: takarítók, karbantartók, liftkezelők.

Az indokok a következők voltak:

Mindannyian, akik emlékeztek Krisztián ruházatára, mind kockás inget, hárman rövid ujjú kockás inget jelöltek meg. Március volt, hideg, mondta a nyomozó. Lehetetlen, hogy a vádlott rövid ujjúban volt. Ergo: tévednek, vagy hazudnak. (Emlékeznek, abban az évben volt március 15-én a nagy havazás. Lehet, hogy erre emlékezett a nyomozó, csak elfelejtette megnézni, hogy március 12-én a hőmérséklet +15°C fölé kúszott fel az OMSZ adatai szerint.) Tévednek, vagy hazudnak a tanúk, akik azt állítják, hogy 15°C-ban egy ember képes - túlnyomórészt épületeken belül, rövid épületek közötti szakaszokkal – ingben felmérést végezni Budapesten egy kórházban.

A legnagyobb probléma azzal a hölggyel volt, aki 7-8 között látta fiamat. Ciki. Mit lehet tenni? Megvan! Mivel „7-8-ig” nem egy pontos időpont megjelölés, ez bizonytalanságról árulkodik, lehet, hogy jelentősen később volt, akár fél tíz is lehetett.

Az, hogy pont ellentétesen jártak el a koronatanúnál: a mindig más időpontot megjelölő vallomásával fel sem merült a probléma. Sőt, a bíró az I. fokú ítéletben kifejtette: Tulajdonképpen az időpont, hogy mikor látta a maszkos biciklistát elsuhanni mellette a lépcsőházban nem fontos. Kizárt, hogy reggel két különböző, maszkos biciklista jött volna le a lépcsőn (a több mint 100 lakásos társasházban), biztos, hogy az elkövetőt látta.

 Emlékeznek a koronatanú első nyilatkozatára, amit a rendőrségnek tett az első napon? Ott azt mondta, hogy csak a szemét látta az elkövetőnek, és semmi különös ismertetőjegyet nem fedezett fel. Később mindennek ellentmondott. Ott ez nem zavarta a rendőrséget és a bíróságot. Az első nyilatkozatát, és így az ordító ellentmondásokat elegánsan átlépték.

Egy másik tanút azzal ejtettek ki, hogy egyik nyilatkozatában véletlenül 9:30-at mondott egy valójában 10:30-kor kezdődő megbeszélésre, aminek egyébként semmi jelentősége nem volt a bűnügy szempontjából. Korrigálta tévedését, de hiába, ezzel a bíróság az egész vallomását hiteltelennek nyilvánította. Itt is érzik a kontrasztot a koronatanúval, ugye?

Miért van az, hogy a vád tanúját tejben-vajban fürösztik, átsiklanak minden ordító ellentmondáson, míg, ha valaki vallomásával védi a gyanúsítottat, olyan össztüzet zúdítanak rá, hogy örülhet, ha nem kerül maga is börtönbe, mint ahogyan kis híján ez történt a móri téves ítéletben az alibit igazoló, igazat valló tanúkkal?

 Hány tanú elég egy alibihez?

 Összegezve, a kórház vezetésének kezében még időben összejött 3 tanú nyilatkozata, akik a bűntény elkövetésének időpontjában, a helyszíntől távol találkoztak, beszéltek Krisztiánnal. Emellett öt másik tanú is megjelent, akik röviddel az események után látták a fiamat, szintén a kórház területén. Az ember arra gondol, hogy a bizonyítékok egyenlő mérlegelése szempontjából ez nem is egy rossz helyzet, hiszen ha többen is látták és beszéltek vele, akkor nem lehetett ugyanabban az időben kilométerekkel arrébb egy másik helyen. És mi lenne, ha csak egyetlen mellette szóló tanút találnak, és a többi semmit sem tud? Ez már akasztásra ad lehetőséget? Sőt, a gyanúsítottnak kell bizonyítania, hogy ártatlan? Nem a vádnak, hogy az állításai megállják a helyüket? Úgy tűnik, nem így működik a bűnüldözés és igazságszolgáltatás gyakorlata Magyarországon, egy jogállamban, ahol mindenkit körülölel a jogbiztonság boldogító légköre!

 Mi lett volna, ha…

Ha 2013.március 14-én délelőtt, a kórház vezetőinek bejelentése alapján három nyomozó kivonult volna a kórházba és kihallgatták volna azt az 5-8 embert, akik igazolni tudták Krisztián alibijét, utána felálltak és elnézést kértek volna. Meseautójukkal sebesen beszaladtak volna a Gyorskocsi utcába, és sűrű bocsánatot kérve visszahozták volna fiamat, és visszaadták volna a lefoglalt személyes tárgyait, amelyek közül többet máig sem néztek meg. Majd teljes mellbedobással lekövették volna Erika ellopott telefonját, még azon délután felmentek volna a „koronatanúhoz” és a földszinti Z. Arankához, hogy pontosan is megtudják, kit is láttak a bűntényt megelőző hónapban. Megkérdezték volna N. Sanyi bácsit, hogy tud-e valami többet mondani a közelmúltban az első emeleten  rendszeresen megforduló két hangoskodó, 25 éves fiatalemberről, akikkel állítása szerint Erika összejött. 10 percnél tovább beszélgettek volna H. Gábor elvált férjjel, és feltettek volna neki érdemi kérdéseket. Nem, mint a kerületi rendőrökkel egy judo klubba járó havernak, hanem a nyomozáshoz tartozó rutin ellenőrzés részeként. Kinyitották volna Erika és Krisztián email és facebook fiókjait, és ellenőrizték volna a lépcsőházi történetek szerinti közelmúltban történt zaklatások, telefonhívások valódiságát.

Egy, az Alkotmányunkban garantált tisztességes eljárást lefolytató országban így történt volna. De nálunk ez másként "működik".

JOGÁLLAM-E AZ?

ahol a bűnüldözés és igazságszolgáltatás szervei minden következmény nélkül sérthetik meg a jogszabályokat; ahol valótlant és iratellenest állíthatnak, hamisan következtethetnek, hogy valakit elítéljenek.